A nagypapám emlékére

A család számomra nagyon fontos, ezen belül is a nagyszüleim egy teljesen kiemelt szerepet töltenek be számomra benne, mert nagyon-nagyon sok időt töltöttem velük még gyerekként. A szüleim rengeteget dolgoztak, és szakmájukban nem tehették meg, hogy több szabadidőt csinálnak nekünk, mert egészen egyszerűen akkor nem tudták volna sikerre vinni amit elkezdtek, és ezért nem is hibáztattuk őket sosem a testvéremmel, főleg nem így, hogy ennyire nagyszerű nagyszülők vigyázták minden lépésünket. Minkét ágról – anyai és apai részről is – más és más volt az az eszme, élethez való hozzáállás, tudástár és érdeklődés amit megtanulhattunk, amit átadtak nekünk.

Az anyai nagyszüleim egész életükben hihetetlen szimbiózisban éltek. Nem azt mondom, hogy nem volt köztük sosem nézeteltérés vagy vita, de annyira szerették egymást, hogy azt gondolom az egyik legnagyobb útravalót a testvéremmel a párkapcsolatokhoz tőlük kaptuk. Bármi probléma volt, azt mindig megbeszélték, folyamatosan dolgoztak a kapcsolatukon és ha egy-egy hullámvölgybe kerültek, hagytak egy kis kifutást a dolognak és elkezdték még magasabbra építeni a párkapcsolatukat, mint az előtt volt. Hatalmas példaképek lettek számunkra ilyen téren is.

Egyszer csak azonban a nagypapám beteg lett, és nagyon féltünk attól, hogy ha úgy dönt, hogy itt hagyja ezt a világot, azt a nagymamám hogyan fogja viselni. Tartottunk tőle, hogy céltalanná válik az élete és üres, elkeseredettek lesznek a mindennapjai. Sajnos a nagypapám el is költözött azóta tőlünk, de még ebben a szituációban is tanítani tudnak bennünket, a nagymamám ugyanis elbúcsúzott tőle, és nem tudom mi hangzott el, és mi nem, de talán még nagyobb lendülettel és életszeretettel éli az életét, mint eddig. Természetesen nagyon hiányzik neki a nagypapa, ezt látjuk rajta és sokszor elszomorodik, de megnyugodhatunk, hogy amiatt, mert papa már nincs itt, nem fogjuk őt is elveszíteni.

Nemrég azt kérte, hogy szerezzünk be valamit, ami nagyon emlékeztet minket a papára, valamit, amiben benne van minden, a szeretete, törődése, csínytevései, nevetése. Én pedig rájöttem, hogy mivel imádta a levendulát, folyamatosan azzal lepett meg minket, szerette a színét, az illatát, és nagyon sok csínytevése is ehhez fűződik, na és persze Tihanyhoz, ezért a tökéletes választás egy Levendula vászonkép lesz. Amikor a nagymamámnak átadtuk, és megkérdeztük, hogy melyik falra akasszuk fel, csak annyit mondott, ez tényleg tökéletes, ebben minden benne van, ami ő volt nekünk.