Legnagyobb újításunk

Egy családi ház mindig is a legnagyobb vágyunk volt, legfőképp talán azért, mert a férjem gyerekként egy kertes házban nőtt fel, és mindvégig láttam rajta, hogy bizony a hatodik emelet adta lehetőségek nem igazán elégítik ki a vágyait. Persze sosem hangoztatta ezt, hiszen nem csak azért nem mentünk sokáig kertes házba lakni, mert én nem igazán tudtam kezdetekben azonosulni ezzel a feladattal, hanem azért sem, mert az anyagi lehetőségeink nem engedték ezt meg számunkra. Most azonban számtalan olyan esélyt adott nekünk az élet, amivel egy kicsit meg tudtunk erősödni anyagilag, és ki is használtuk gyorsan az alkalmat arra, hogy megvegyünk egy kertes házat, és belevágjunk a felújításba.

Ez persze sosem könnyű feladat, és mindig akadnak nehézségek, nálunk például az első ilyen nehéz feladat az volt, hogy nem volt áram, és így hát természetesen szinte semmilyen felújítási munkálatot nem tudtak elvégezni a szakemberek. Most azonban, hogy a fabrikshop.hu munkatársaitól tökéletes segítséget kaptunk egy aggregátor személyében, a munkálatok megkezdődtek, és bizony lassan de szépen haladnak is vele a szakemberek. Az aggregátor később sem fog haszontalanul a pincében tengődni, hiszen a Balaton partján vagy egy kis hétvégi házunk, ahol szintén nincs áram, ezért tökéletes segítséget és megoldást fog biztosítani számunkra nyáron hogy ha egy-egy hétvégét vagy pár napot esetleg a parton töltenénk.

A Fabrikshop csapata már nem egyszer nyújt nekünk tökéletes segítséget, pedig én nagyon sokáig azt gondoltam, hogy ezek a fajta tanácsok csak azoknak járnak, akik profi szinten űzik ezeket a felújítási feladatokat, most már látom, hogy hozzájuk tényleg bárki betérhet, segítséget és szeretetteljes, konstruktív hozzáállást fog kapni ezektől a szakemberektől, a csapat minden tagjától. Csak javasolni tudom őket bárki számára aki felújítási munkálatok elvégzését fontolgatja akár a háza, akár lakása vagy irodája tekintetében.