Az ember életében vannak olyan fordulópontok, amikre talán sosem gondolta volna, hogy terveznie kell, és ilyen formán egyetlen nap alatt bizony az egész életünk felfordulhat és megváltozhat az élet játékai szerint. Én ezzel élesebben még sosem szembesültem, kivéve most, amikor az édesapám számára adatott meg az a lehetőség, amit már régóta dédelgetett, mint valami kis álmot, hogy le tudjon költözni vidékre és meg tudja valósítani azt a fajta növénytermesztést, amit mindig is szeretett volna. Persze ez így nagyon egyszerűen hangzik, hiszen a nagyvárosi lét után egyrészt ez egy nagyon éles váltás számára, másrészt pedig fenekestül felfordult az élete, és ezt nem könnyű azért kezelni, de összességében jelenleg már a kerti traktor kínálatot nézegeti, hiszen alig várja, hogy kezébe foghassa a kis dolgait és ténylegesen is le tudjon végre költözni.
Ő gyerekkorában vidéken nőtt fel, egy kertes házban, és valahogyan aztán az édesanyámmal úgy döntöttek, hogy egy emeletes házban telepednek le, onnan pedig már nem igazán tudtak tovább mozdulni, persze édesanyám nem is igazán szeretett volna, most azonban elváltak, és bár féltünk hogy egy hatalmas törés lesz ez édesapánknak, de cserébe ő azt látta meg ebben az egészben, hogy kinyílt számára a világ, lehetőséget kapott megint a természethez közel élni, és bizony él is vele. Így aztán most mi is kerti traktorok és mindenféle mezőgazdasági gépek nézegetésével töltjük az időnket, hogy ott ahol csak tudunk segíteni tudjunk neki mindenben. Persze édesanyám továbbra sem érti, hogy ez neki miért lesz jó, ám ő pedig boldog életet élhet továbbra is a városi lakásban. Azt hiszem most már talán nyugalom lesz mindkettejük életében, ha már együtt nem tudtak ebben a kérdésben megegyezni, legalább most külön – külön meg tudják valósítani a terveiket. Remélem mindketten sikerrel járnak majd.