Az ember, ha olyan eszközt talál, amibe szinte beleszeret, egy ideig meghatározza a mindennapjait és a vásárlásait egyaránt. Én legalábbis így vagyok ezzel. Ha lehet hozzá jó kis kiegészítőket kapni, biztos, hogy beszerzem a megszeretett termékhez. Ez így történ számomra az okosórámmal is.
Az apple watch shop ugyanis fantasztikus lehetőségeket rejt. Tulajdonképp mondhatnám, hogy nem az én hibám, hogy szinte minden hónapban bővül a táram valamivel az oldalról, hiszen annyira jók és egyediek, szépek a termékeik, hogy egészen egyszerűen nem lehet nem rendelni, és nem lehet betelni velük. Pedig én nem is tartom magam egy nagy divatőrültnek. De ezek a szíjak például fantasztikusak. Már a harmadikat rendelem, mert az egyik cipőmhöz most találtam egy pontosan illőt. Egy sima farmerrel és fekete felsővel, vagy valamilyen semleges színnel, bézzsel, fehérrel tökéletesen mutat az arany magassarkú cipőmhöz. Egészen egyszerűen teljesen átlagos dolgokkal kiegészítőként tökéletesen működik a munkában is. Pedig aztán ott tényleg nagyon fontos a megjelenés, mert egy nagy ügyvédi irodában dolgozom, ahol alapvető kitétel az elegáns megjelenés. Pénteken azonban mindig farmer napot tartunk, ekkor szoktam felvenni valami nagyon egyszerű felsővel, magassarkú cipővel valamelyik extra szíjjal az órámat, és már nem is igényel más kiegészítőt.
A másik, ami tökéletesen működik az oldalról rendelve, az elhagyott töltők gyors pótlásának lehetősége. Nem gondolom, hogy csak én lennék abban a cipőben, hogy sorra hagyom valahol el a töltőket. Az óra pedig teljesen tökéletes, de azért egy töltéssel nem igen bír el egy napnál többet. Nálam legalábbis biztosan nem. Így tehát sorra pót töltőket kényszerülök venni, és hát nem utolsó szempont, hogy nem kell mennem érte sehova, hiszen könnyen és gyorsan meg tudom rendelni, a kiszállítás pedig tökéletesen működik, tehát másnap már az irodában át is vehetem. Ezért lett a kedvenc oldalam ez a shop és azt gondolom, nem vagyok ezzel egyedül.