Legnagyobb újításunk

Egy családi ház mindig is a legnagyobb vágyunk volt, legfőképp talán azért, mert a férjem gyerekként egy kertes házban nőtt fel, és mindvégig láttam rajta, hogy bizony a hatodik emelet adta lehetőségek nem igazán elégítik ki a vágyait. Persze sosem hangoztatta ezt, hiszen nem csak azért nem mentünk sokáig kertes házba lakni, mert én nem … Olvass tovább

Legújabb segítőtársam

Nekem sosem volt az az igazán szép bőröm. Talán egyetlen dolgot irigyeltem mindig is más nőktől, hiszen az alkatom már a gének révén is teljesen jó, járok edzeni de leginkább saját kedvemre nem pedig a fogyás vagy egyéb dolgok miatt, a hajam gyönyörű hiszen édesanyámtól örököltem, egyszóval nem igazán vannak olyan dolgok amikkel ne lennék … Olvass tovább

Hatalmas segítségem a bajban

Amióta kikerültem a főiskoláról szinte mindent arra teszek fel, hogy az eltervezett karrier utamat végig tudjam járni, és sikerüljön mindazt elérnem, amit kitűztem célként magam elé. Persze ehhez rengeteg támogatás kell, hiszen a hullámvölgyek engem sem kerülnek el, de elég jól haladok az úton, és most már azt mondhatom, hogy a második munkahelyemen, az út … Olvass tovább

Ha te is profi oldalt szeretnél

Mostanság a vírus időszak alatt rászoktam én is arra, hogy nem vásárolgatni megyek el, hanem csak ölemben a laptopommal kiülök a kertbe egy pohár rozéval és nézelődni kezdek a neten. Minden olyan dolgot meg lehet már interneten kapni amire az embernek szüksége van ugyanis. Persze vannak olyan dolgok amit jobb személyesen megvásárolni, mert válogatni szeret … Olvass tovább

Az édesapám új vágya

Az ember életében vannak olyan fordulópontok, amikre talán sosem gondolta volna, hogy terveznie kell, és ilyen formán egyetlen nap alatt bizony az egész életünk felfordulhat és megváltozhat az élet játékai szerint. Én ezzel élesebben még sosem szembesültem, kivéve most, amikor az édesapám számára adatott meg az a lehetőség, amit már régóta dédelgetett, mint valami kis … Olvass tovább

Ajánlás alapján!

Az üzleti életben rengeteg dologban döntést kell hoznunk. Néha nagyobb, néha kisebb döntéseket, de egyetlen dolgokban biztosak lehetünk, soha nem tudjuk előre, hogy melyik döntés alakít a cég életén egy hatalmasat. Ezt már nagyon korán meg kellett tanuljam, amikor egy pici, kicsinek tűnő dologból majdnem akkora hiba lett a cég növekedését tekintve, hogy veszélyes lett … Olvass tovább

Rátaláltam az igazira

Én sosem voltam az a fajta nő, aki szereti magán használni a mindenféle kozmetikai szerek tömkelegét. Édesanyámtól azt láttam, hogy ha problémája volt, akkor inkább a természetes úton és módon, gyógyfüvekkel, teákkal próbálta megoldani a helyzetét. Én azonban már nem értek ezekhez, úgyhogy muszáj volt a terhességem idején keresnem valami megoldást a folyton száraz arcbőrömre, … Olvass tovább

A nagypapám emlékére

A család számomra nagyon fontos, ezen belül is a nagyszüleim egy teljesen kiemelt szerepet töltenek be számomra benne, mert nagyon-nagyon sok időt töltöttem velük még gyerekként. A szüleim rengeteget dolgoztak, és szakmájukban nem tehették meg, hogy több szabadidőt csinálnak nekünk, mert egészen egyszerűen akkor nem tudták volna sikerre vinni amit elkezdtek, és ezért nem is … Olvass tovább

Kincsre bukkantam

Már jó ideje küzdök egy problémával, ugyanis számtalan embernél látom a közvetlen környezetemben, hogy hihetetlen problémát tud okozni az, hogy nem találnak vagy nem is gondolnak rá hogy tokot kellene tenni az ipad készülékekre, és nagyon gyorsan sérül a burkolata vagy a kijelzője, amit aztán hihetetlen árakon és nehézségek árán tudnak csak megjavíttatni, hosszú időre … Olvass tovább

A férjem új projektje

A férjem foglalkozása nem egy igazán női szemmel érdekesnek mondható munka, ugyanis weboldalakat készít, és azok karbantartását végzi, vagyis tartalmat alakít ki, szövegeket tölt fel, képeket cserél ki, webshopokat tölt fel áruval és még sorolhatnám. Nekem nem igazán áll ez az érdeklődésem középpontjában, hiszen én semmilyen hasonló dologhoz nem értek, sőt, minden számítógéppel kapcsolatos dolog … Olvass tovább